Linkajánló

 

 

Nekirugaszkodtam százszor is...

 

Ha egyszer minden értelmet                               
felfüggesztve és visszatartva
Isten a jelent a jövendővel                          
távollal teli, elfáradt szemed
csarnokvízében feloldja, ha
szánalmas, végső valóságként
a múlt felriad álmaid szövetén
A hegyek majd elmondják
helyettem, a folyók rímbe tört
sorokban beszélnek nevemben
kitárják féltett titkaim a fák
a szelek, az eső, a nap, beton
alatt könnyű föld meséli rejtett
sorokban: nekirugaszkodtam
százszor is, hogy elmondjam...

 

 Fotó: Kovács Áron

 

 

Sírtál-e másokért?

...vagy csak nyomorult életed
bús könnyei fájtak?
Jártál-e mások nyomán, vagy
saját utad árkain át láttad a
kátyúkat kinőni lépteid elé?
Nyújtottad-e árvaságod szelíd
tenyerét valaha mások felé?

Néztél-e horizontodon túlra?
Láttál zsibbadt fáradságokat
kínban-görcsben-fájdalomban
összebújva büdös priccseken?
Ugye nem fájt neked mások
kínja, ugye nem?

Álmodtál-e, bánatuk virrasztott
éjjelén bujdosó száműzetésben?
Láttad-e kihunyni a szerelmet
égő szemeik lázas tükrében?
Fájdalmuk átégett a falakon
tudom, te is ott voltál, hallottad,
Épp nyomorult életed értelmét
kutatva, önmagad sirattad...

 

 Fotó: Kovács Áron


Fájkép, csata után...


Semmit el nem vetve
Semmit sem megtagadva
Fodros Március
innenső peremén ülök
Gyűrött kokárdám
szégyenében rád nevet
ki korholsz kishitűségemért
és vicces csörgősipkámat
babérkoszorúvá szelídítenéd
Talán végleg a múltba
veszett már lázadó hitem
hogy a próbát - ígéretből
megálljam
Úrrá lett a csend félelmeimen
A múlt megszentelt ligetében
magamhoz ölelem
kétségbeesésem

Nem látok jövendő időkre

CSAK A CSEND, az Ébredéssel
érkező csend, a csürhe fénye
fényesebb jeleket riaszt
az égre

Csak a csend
csak az ég
csak a kék
oldás ébreszt
Csak a csend, nehogy elvedd
Csak a csend tartja még
bennem a lelket

Önzésből túlélem magam

Március ünnepi talapzatán
dúlt hitem ott él
Villan, szikrázik a nap, kiég
Mint egy Molotov-koktél...

 

Adventi tüzek

 

Ötéves koromban kérdeztem
Apát: A lélek miből van?
Felhúzta szemöldökét, mint
aki még azt sem tudja, Isten
hol van, nézett mozdulatlan.
A napkorong előtt imbolyogtak
olyan furcsa, állatforma árnyak
Bent csapkodott ezer gondolat
sebes katicabogár-szárnyakon

Elnyűtt hitemmel állok félúton
Hogy hol volt az Isten s ma
hol van, talán tudom...

Gyapotszedő, spiritusszal-teli
gospel-könnyekben...Ott van
Arbeit macht frei!-parancsban
Ott van az Isten, tetves tábori
munkaszolgálatos ruhákban,
Ökölbe fájdult tenyerek véres
sorsvonalában, virágkoromban
éhesen, bulvársajtó mosolyba
rongyolt pályaudvari ágyakon...

Ki Üldözött, mind velem rokon, s
kioltaná lángját vak gyűlöletnek
Félelem késein vonagló pszichés
rettenetnek...Harsogd hát süvítő
puskagolyó: Én jaj, de szeretlek,
Vagy csak állj meg advent idején
félúton...Élni szeretne egy élet
sebzett katicabogár-szárnyakon.

Pesthidegkút, 2006. november 30.

 

Soron kívül

 

'Az út mellett való patakból iszik, ezért emeli fel az ő fejét.' (Zsolt.110,7)

Roppant alakra nő a sor, amíg kívül megyek
Nyakigláb platánok alatt tűnődöm, nem sietek
Olyan mindegy már, árnyékom úgysem ereszt
Iszapba süllyedve dőlök el, akár a sírkereszt
A csendtől megriadt hírvivő szalad az első jelre
Átveszi szelíd helyed, mintha békéről énekelne

Csapat közelít, csontvázak
fénye vakít a szalmán
Büdös rongyokban vacogunk
az emberi mocsok legalján

Szám formázná önfeledten
kimondani a szót: Szeretlek.
Szavam nem segíthet rajtad.
Behorpadt természet mélyén
Ember: felejtsd el hatalmad!

 

Via crucis

Régen tudom: a Megérkezés mintáz,
mint elfáradt turistát kifordított
üres tarisznyája, s nagy ínségében
újra elindul, fel a Via del Dolorosára...

Nincs Út lejjebb, vagy följebb.
Tövisen jár, bár tudja jól:
Kákicson-pázsiton könnyebb.
Nincs út kifelé.
A fel-felködlő látomás töredezettsége
miért is kapcsolna logikát
a józan ész fénykörébe?

Csont alatt a tartozás, semmi kétség.
(a bárányt a farkassal együtt odavésték)
Nehéz számadás.
Fajsúlya szögekkel súlyosult,
az a pár darab, reccsenő ujjpercek alatt
élő szövetekbe fúlt, így viszed...
aztán új időknek új szegeivel
naponta feszíted fel...

Mint kiváncsi turistát, kedvem hajtott,
stációk gótarany kerete előtt
térdem és testem meghajlott,
Üres kereszt előtt ácsorogtam én is
Tépett köntösét viszem kezemben
mégis
mégis...

 
 

 

Oldalmenü
Naptár