Linkajánló

 Televény

Repülnék. A reggel szárnyaimra ül.
A nyirkos hétfőből kicsurgó
csöndcseppek vesznek körül,
mellém telepednek kancsal hónapok,
gyanakvó szintezésű vagy-vagyok.

Talán véletlen volt, hogy eljutottunk,
vonszolva tulajdon vágyaink, álmaink,
a bizonytalan semmiből az előszobáig.

Nincs nyavalygás, csak hétfőteleníteni
kellene, a szavak medrében státuszt
találni, friss célokat csöppenteni bele.
Lépni, vagy szállni, a magasságokat
mélységteleníteni illene, a bűn
televényt vakmerővé zsugorítani.

Festeni, hazudni ebbe a messzenéző
szürkeségbe valami enyhekék eget,
vércse-hangon vijjogni kikeletet -
- veled-nélküled, vagy egyszerűen
szemközt ülni azzal, aki kontúrozatlan
rajzolat-foglalatban, de már ott van
a képben: szép, valóságszeme
kicsit zavart még, ilyen a szerelmesedés.
Agymosás kéne. Nem kevés.
Ekhómentesíteni a tudatot, lejjebb,
vagy feljebb emelni a lécet.
Méregteleníteni, élni, hétfőtlenül,
cseppmentes ragyogásban lecsupaszítani
a végzetet a napi szókészletből egyszer
s mindenkorra kifelejteni a neved.

 

felül

 

Náthásan prüszkölő lombok között éles
madárfütty sikolt, apró rigó sötét tollait
rázza. Szürke ég csurog gyümölcsfák közé,
fényes a levegő, hiányod felül a házra.

Csapzott sorokba zárt, kibogozhatatlan
bánat esőz. Alvó bokrok közé rejtettelek,
míg összemosta szívünket az ősz, jámbor,
zsoltáros áhítatban suttogtam a neved.

Falak mozdulatlanságomhoz szoktatott
dobogása éberen tüntet. Álmatag tárgyak
egymásra néznek, melyikük mellé ülhet
haragvásom. Ködlámpás csend feszít meg.

Látod; ügyetlen szavakat tépdesek, sápadt
papírosaim sorra beszakadnak. Helyet
keresek hozzád-leselkedő-énekemnek, az
estre szomorú glóriás fényeket szór a holnap.

 

Az idő folytatja bennünk önmagát
Ahogy a hegyet mosdatja az eső
lényeged lényegem úgy öleli át...
Ahogy a hegyet mosdatja az eső
Csordogálsz át lassan mindenen
Óh, tartsd megnyugtató kezedben
Szerelmünk Istenem!

A kérdés se fontos már, miért vagy itt
Az álmok színes, kusza forgatagában
felismerem lelked apró rezzenéseit
Az álmok színes, kusza forgatagában
felismerem, milyen fontos vagy nekem
Óh, tartsd megnyugtató kezedben
Szerelmünk Istenem!

A távolság fölé feszült idő is meglazul
Ahogy a bizalom finom hangszerén
a dallam, lágyan hangjegyekre hull
Ahogy a bizalom finom hangszerén
játékba kezd a húr, áthatol mindenen
Óh, tartsd megnyugtató kezedben
Szerelmünk Istenem!

Pesthidegkút, 2006. január 19.

* * *

Misszilis

 

Érted jöttem ide, miattad...

A telünk is közös, lásd: ha a szél
fújja arcom, időben kezedhez ér
És lesz közös szelünk, amelyben
összeér két, elárvult meleg tenyér

Ne kérdezd, hol vagyok: Ott, ahol
Te vagy, ahol a Nap ragyog
Nélküled üres edény, gazdátlan
ház, fénytelen mosoly vagyok...

Érted jöttem ide, miattad, téged
kerestelek, amióta világ a világ
téged kísértelek: szeretlek téged
Lelkembe fércelt az idő végleg

Fúj a szél, simogatja arcomat...

 

* * *

 

Holtomiglan-holtodiglan

 

Ha egyetlen szóba önthetném
a reményt, megsimogatnám
folyóvizeknek adnám örökül:
Máskor...- Tudom, MOST van
Állunk közös döbbenetben
szavakba-riadtan, halvány
égdarabkák lógnak rajtam

így élünk, holtomiglan
holtodiglan, magaddal
maradtam magamban

Ha egy mondatba önthetném
a bánatot, amely bennem él
ölembe venném, s ringatnám
puhán-könnyedén: mégis itt
vagy. Könnyeim opál üvegén
megálltál nyitott mondatban

így élünk, holtomiglan
holtodiglan, magaddal
maradtam magamban

* * *

Villanásnyi mosoly az ablakon

 

Esteledik. Szívem mozdulatlan
A város távoli, fortyogó katlan
lecsendesedik, ahogy hangod
ideér, mélycsöndben hallom
valahol egy kiskutya nyüszít
tüzes macskák párzanak

az udvaron vad árvácskát
ringat szelíden a szél...

Szavad most felfoghatatlan
Zenéje bonyolult partitúra
negyedhangjai-részleteiben
értem, kettéhasadt
kétségbeesésem ölelem át
a sötétben

Vannak iszonyú ébredések
befurakodnak agyamba az
éjszaka és nappal közötti
rések, kicövekelnek, míg
kéred, nevessek, arra
sincs elég hitem, hogy
egy szót papírra vessek

Szeretlek

Szobámban, mint óriási
anyaméhbe becsomagolva
ülök, lassan kúszik felém
a sötét ?belédmenekülök
Beszél a csend, beszél
Tüzes macskák párzanak

Fénypászta suhan át a
bútorokon , villanásnyi
mosoly az ablakon
vadszőlő
zizzen
a levél
a kerítésen
az udvaron

vad árvácskát ringatón
fújdogál a szél...

 

Szerelem-varjú

 

Pobozkaj ma posledný krát má milá
Pobozkaj ma posledný krát na cestu
Pán Boh ne zná, či ma vidíš viacej tu...


Az
ösztönök
homályába
vágyva
tüzet raksz
hadd lobogjon
szerelem-máglya
melege kevesebb ,
mint izzófényű lángja,
amely kialszik hamar,
hamuja áltatón betakar
marad önmagával küzdő
álnok fájdalom-kígyó, aki
saját farkába belemar...  A
kimondott szó fészekhagyó
madárként visszarepülni
már sohasem képes
levegőben
elszáll,
Ölelj át
szavaiddal
mégis és most
ezt akarom, édes
Ringasson szerelem
Vad, ösztönvágy-hinta...
Pobozkaj ma posledný krát

má milá

Konok madár vagyok, röpdöső
Véremből fűzött vágyakkal bökdöső
Megszállott, makacs álmokkal szárnyalok
Égbolttal színültig tele vijjogok, szerelmedért...

 

Szia. Megyek

 

Nyirkosan csurgott ránk a pirkadat
Aztán a csönd az ég súlyos hálója
alatt, megriadt hangok hirtelen a
Semmiből kifakadva: Szia. Megyek

Ma is őrzöm azt a parányi levegőt,
amely sóhajomból utólag a betűk
értelmét újrakutatva visszatévedt
Az utolsó gondolat: akarlak téged

Ellenfénybe rajzolta a derengő nap
megdermedt sziluettedet, ekkor én
a tócsába suttogtam újból: Megyek
Szia. Megyek...

Ott állsz ma is a múlt csendárnyas
sikátorában, belvárosi árkádok alatt
Ugyanaz vagy, aki voltál egykoron
Túlélte halálod egy szívhang, egy
semmiből kiragadott, bús pillanat.

Solymár, 2006. november.


 

Eltekintek a részletektől

 

...aztán ütemtelenül
szinte hangtalan
kavargatom a kávét
visszacsillog szemembe
a sárga bögre

fürkészem a padlót
a plafont, semmibe
lobogtatom egyetlen
valamire való mondatom

Majd hívlak-suhog a kabát
feltartva a levegőben fél
dioptriányi mentséget
párátlan szememből

Megyek. Nincs kérdés
Mint rég. Nincs válasz
Nincs vallatás
Eltekintek a részletektől

 

 


 
Oldalmenü
Naptár